top of page
Keresés

Hova került a műtárgy? – BOLDI szobra a villányi Sauska Borászat birtokán

A műtárgy tünékeny természetű: egy-egy kiállítás vagy aukció során felbukkan, azonban a vásárlást követően rögtön el is tűnik a közönség szeme elől. Az Art Advisory Budapest legújabb sorozatában olyan műalkotásokat mutatunk be, amelyek megtalálták végleges helyüket otthonokban, irodákban és gyűjteményekben, ezzel inspirálva a műtárgyvásárlás és gyűjteményépítés előtt állókat.


A Sauska Borászat villányi pincészetének bejárata. Fotó: Slezák István

Minőség mindenek felett. Ez a mondat akár mottóként is szolgálhatná a Sauska Borászat villányi pincészetét, hiszen amellett, hogy a Sauska meghatározó szereppel rendelkezett a villányi borászkodás megújulásában, a 2016-ban átadott pincészetét Építőipari Nívódíjjal is kitüntették. A Sugár Péter építész tervei alapján készült, majd kibővített épületegyüttes a szőlőbirtokon elterülő présházak, valamint a téglaépítésű ipari épületek emlékét őrzi.


A monumentális épület kiemelkedő alkotóeleme Szmrecsányi Boldizsár, BOLDI Genezis szobra, amely a bejárati udvaron helyezkedik el. Az alkotás a pincészet előtti tér mintegy fókuszpontjaként elevenedik meg, miközben állandó egységet alkot a körülötte elhelyezkedő építészeti struktúrákkal. Az építészet és szobrászat ezáltal fonódik össze: a fa, tégla, márvány anyagok, illetve az éles és lekerekített formák egymást hangsúlyozzák. A görög genesis, azaz teremtés szóból eredő cím a kreáció magasztos folyamatához való visszacsatolás, amely kiválóan illeszkedik a borászat és szőlőbirtok gazdag és termékeny rendszeréhez.


BOLDI szobra a villányi Sauska Borászat birtokán. Fotó: Slezák István

BOLDI stilizált és zárt formarendben megkomponált műveket alkot. Fő törekvésének tartja a szobrászat klasszikus alakidézését, illetve a márványfajták szépségének kibontakozását.


„Régóta foglalkoztat az emberi létezés mibenlétének, az élet eredetének kutatása, ennek lehető legkifejezőbb művészi megragadására tett kísérletek. A Genezis szobor a kezdet eredetét, a teremtés és az élet eredetének mibenlétét szimbolizáló absztrahált formavilágú plasztika. A finom ívű, egységes kompozíció közvetve a termékenységet, egy új élet kezdetét, a kibontakozást és az örök körforgást is jelképezi.” – BOLDI


BOLDI szobra a villányi Sauska Borászat birtokán. Fotó: Slezák István

BOLDI kültéri szobra mellett Csernus Tibor festmények ékesítik az épületegyüttes belső tereit. A Sauska Borászat jelenleg Rátkán a Padi-hegy dűlőin építi új birtokközpontját, amely remélhetőleg a villányi birtok példáját követve kiváló minőségű műalkotásoknak igyekszik majd otthont biztosítani.


Ha szívesen látnád rovatunkban a Te otthonodat, irodádat ékesítő műtárgyakat, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot az info@artadvisory.hu címen!

97 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page