Egy műalkotás, egy művész és egy enteriőr: sorozatunkban kortárs műtárgyakat mutatunk be és szemléltetjük, hogyan mutatnak jól a mindennapokban. Ezúttal azt szemléltetjük, miként lehet a műtárggyal visszacsempészni a természetes színeket és formákat az otthonunkba.
A természet megjelenhet a négy fal között is: az erdő zöldjét a könnyed zöldek, fa bútorok és cserepes növények, a víz kékjét pedig a királykék párnák elevenítik fel – ezek együttesével megnyugtató környezetet alakíthatunk ki. A természetes hatást fokozzák a nagy nyílászárók, amelyeken a fény a nap minden pontján árad az otthonunkba.
A végtelen természet a kereten túl kezdődik
Enteriőrünkbe Ernszt András Zöld, 2018 című festményét választottuk, amelynek mozgása magával ragadja nézőjét, ugyanakkor elcsendesedésre, lelassításra, meditációra ösztönzi. Ernszt munkáin keresztül mintha felnagyítva vizsgálnánk a földet vagy a vizet, ahol szabad szemmel is láthatóvá válnak a természetes szerkezetek és felépítések. Így nézőjeként úgy érezzük, a kép bármelyik irányban, a végtelenbe folytatódhatna.
Ernszt András festészetét a természet és növényvilág transzformatív módon való megjelenítése jellemzi. Módszertana azonban nem a nyers gesztusokról, sokkal inkább a tudatos képformálásról árulkodik. A felület rétegeinek különféle technikákkal való mélyítése a térhatást alakítja és változtatja meg olyan formában, hogy a színek élesen elválasztott egymásra épültsége behúzza a nézőt az alkotásba. Festményei az absztrakció és a figurális közötti áthatással foglalkoznak: a figurális festészet hagyományát felelevenítve igyekszik az absztrakció kiteljesedésére. A színek és formák keveredése játékosságról és dinamizmusról árulkodik, a műalkotás szerkezete pedig a faágak mögött átsejlő fényjáték emlékét is megidézi.
Ha kíváncsi vagy, hogy egy-egy enteriőrbe milyen műtárgyakat javaslunk, kövesd rovatunkat a Lakáskultúra oldalán: http://www.lakaskultura.hu/mutargy/
Comments