Egy műalkotás, egy művész és egy enteriőr: sorozatunkban kortárs műtárgyakat mutatunk be és szemléltetjük, hogyan mutatnak jól a mindennapokban. Ezúttal az étkező szobában helyeztünk el egy friss és játékos grafikát.
A legnagyobb közösségi élet rendszerint az étkezőben zajlik minden család életében. A vidám, vibráló hangulatot pedig mi sem teremthetné meg jobban, mint egy izgalmas és különleges műalkotás: az élénk színek és különleges formavilág nemcsak felhívja magára a figyelmet, elmélyíti a gondolkodást és a nyugalom érzetével tölt el, de középpontot is ad a térnek.
Játékos nyugalom
Ehhez a hangulatfokozáshoz Getto József Rózsaszín nyugi című alkotását választottuk, amely rendkívül érdekes geometrikus alakzatával és technikájával azonnal magára vonja a figyelmet. A műtárgy percről percre „szippantja be” a közönségét, miközben egyre nyugtatóbb hatást kelt, míg végül teljesen lecsendesíti, elmélkedésre készteti az embert.
Getto József 2019-ben vágott bele grafikasorozatának megalkotásába. Ennek motívumai között kiemelkedő helyen szerepel a kör vagy nulla, az újrakezdés vagy a tökéletes forma szimbóluma. Alkotói technikája merít a szobrászként elsajátított tervezői és térábrázolási képességből,ám merőben új eljárással. Golyóstollal rajzolt, organikus, gyakran szabálytalan körvonalak hálójából építi fel távolról szabályos mértani formává sűrűsödő, a síkból erőteljesen kidomborodni látszó alakzatait.
„Ha valaki geometrikus absztrakt művészetet csinál, döntenie kell, hogy a tökéletes precizitás érdekében a modern technológiához fordul-e vagy vállalja az emberi munka esetlegességét, amely cserébe egyediséget kölcsönöz minden egyes darabnak” – vallja Getto József, akit saját munkáiban a geometrikus formák mellett egyre inkább az emberi tényezőből adódó, apró pontatlanságok érdeklik. A hosszú munkaórák eredményeként létrejött képek első látásra jól körülhatárolható geometrikus tartalma közelről szemlélve szabálytalanná, mozgalmassá és élettelivé válik.
Ha kíváncsi vagy, hogy egy-egy enteriőrbe milyen műtárgyakat javaslunk, kövesd rovatunkat a Lakáskultúra oldalán: http://www.lakaskultura.hu/mutargy/
留言